Csoportos beszédképzés

Közösségeknek, cégeknek, társaságoknak

A beszéd fejleszthető csoportos formában is, melynek során a résztvevők játékos gyakorlatokon keresztül fejleszthetik hangjukat, beszédüket. Ez a csoportdinamika révén igen szórakoztató és hatásos módszer lehet, és nem kevés csapatépítő ereje is van. Ebben az esetben inkább a gyakorlaton van a hangsúly és a résztvevők egymást hallva is rengeteget tanulhatnak.

FŐBB TÉMÁK, MELYEKET A TRÉNING SORÁN ÉRINTÜNK:

  • Légzéstechnika – Adj „támaszt” a magabiztos hanghoz!
  • Hangadás – Beszélj magabiztosan és úgy, hogy az se neked, se a hallgatóságodnak ne „fájjon”!
  • Artikuláció – Hallja tényleg azt a szót a másik, amit kimondtál!
  • Hangsúlyozás, szünetek – Legyen tagolt és meggyőző a beszéded!
  • Hanglejtés – Kerüld el az „éneklést” a beszédedben!
  • Beszédtempó – Tanulj meg érthetően „hadarni”!

Mit nyújthat neked egy csoportos beszédképzés?

Hitelesség, előadói hatás, magabiztosság

A csoportos tréningeket egy személyes beszédállapot-felmérés előzi meg, ahol a résztvevőkkel közösen kijelöljük a célokat, feltérképezzük az erősségeket és a fejlesztendő területeket.

ALAPOZÓ ELMÉLET UTÁN KREATÍV GYAKORLATOK

A fejlesztés során online videós segédletek révén gyakorolhat a csoport, melyet személyes konzultációk egészítenek ki.

A TRÉNING LEZÁRÁSA

A több hónapos tréning zárásaként a csoporttal közösen értékeljük az elért eredményeket.